Köcski Nóra vagyok, felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus jelölt.

Pszichológia alapképzésemet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem, mesterszakos tanulmányaimat Hollandiában, a Leideni Egyetem Klinikai Pszichológia szakán folytattam. Jelenleg a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán dolgozom, ahol osztályos pszichológusi feladataim mellett az ambuláns betegellátásban is részt veszek. Munkámmal párhuzamosan folytatom felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusi képzésemet a Semmelweis Egyetemen.

Már egyetemi tanulmányaim alatt is több terület került érdeklődésem fókuszába, egyaránt vonzott a kliensekkel végzett klasszikus segítői, pszichológusi munka, valamint a pszichológiai kutatások világa. Pszichológus hallgatóként az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kortárs Segítő Csoportjában tevékenykedtem, ahol tanulmányi, életvezetési, valamint társas problémákkal jelentkező hallgatók számára nyújtottam segítséget. Ezt követően mesterképzésem alatt a londoni Helen Bamber Alapítványnál töltöttem gyakorlatomat, ahol poszttraumás stressz zavarral, valamint depresszióval, szorongással küzdő kliensek támogatásában vettem részt, és segítettem az Alapítvány pszichológusainak munkáját. Egyetemi tanulmányaim első évétől foglalkoztattak a pszichológiai kutatások, így több egyetemi kutatócsoport munkájában részt vettem. Úgy gondolom, hogy gyakorló pszichológusként az eredményes segítségnyújtás érdekében elengedhetetlen a tudományos bizonyítékkal bíró, korszerű terápiás módszerek ismerete. Fontosnak tartom a különböző mentális zavarok kezelésében használt terápiás módszerek hatékonyságának kutatását, éppen ezért jövőbeni terveim között szerepel PhD tanulmányok folytatása is.

Tanulmányaim alatt a kognitív viselkedésterápia keltette fel leginkább érdeklődésemet, mesterképzésem alatt pedig lehetőségem nyílt ezen módszer elméletét és technikáit jobban megismerni. A kognitív- és viselkedésterápiás eszközök hatékonyan tudnak segíteni abban, hogy felismerjük, és átstrukturáljuk azokat a negatív gondolatokat, valamint módosítsuk azon viselkedései szokásainkat, amelyek problémáink mögött húzódnak meg. Terveim között szerepel ezen módszerspecifikus végzettség megszerzése is.

Hiszem, hogy minden emberben ott van a válasz problémáinak megoldásához. Forduljon hozzám bizalommal, amennyiben aktuális élethelyzeti nehézségekkel, önismereti kérdésekkel küzd. Úgy gondolom, hogy egy kölcsönös bizalomra épülő, őszinte segítői kapcsolat meg tudja teremteni azt a közeget, amely segíthet ezen problémáinak feltárásában, pontosabb megértésében, és közelebb hozhatja a megoldáshoz is.