Az áldozatok gyakran alábecsülik az elszenvedett sérüléseket, mivel nem ismerik fel, hogy az érzelmi erőszak éppen annyira romboló, mint a testi erőszak. Míg egyes agresszorok testi fenyítéssel, nyilvános megalázással, elhagyással való fenyegetéssel növelik pszichológiai előnyüket, addig más erőszaktevők a gyermekek érzelmi kiszolgáltatottságát használják ki. Ilyenkor sok esetben nincs szükség megfélemlítésre, mivel a gyermekek természetüknél fogva szeretnek, bíznak, így könnyű célponttá válhatnak. De a felnőttek is rendszeresen válnak érzelmi, vagy verbális erőszak áldozatává, sőt nem ritka a fizikai, vagy szexuális bántalmazás sem.

Az agresszor részéről akár kimondva, akár kimondatlanul a következő leggyakoribb félelmek ültetődnek el a gyermekben (felnőtt bántalmazottaknál is léteznek ennek megfelelői):

– ha elárulom, megöl,

– ha elárulom, megver,

– ha elárulom, anya/apa rosszul lesz,

– ha elárulom, engem néznek bolondnak,

– ha elárulom, senki nem hisz nekem,

– ha elárulom, anya/apa mindkettőnkre mérges lesz,

– ha elárulom, életem végéig gyűlölni fog,

– ha elárulom, börtönbe csukják, szétesik a család.

Az incestusáldozalok 90%-a soha senkinek nem mondja el, hogy mi történt vagy történik velük, mert félnek, hogy maguknak is fájdalmat okoznak, és attól tartanak, ha az egyik szülőt bajba sodorják, szétesik a család. Akármilyen félelmetes is az incestus, a család szétrombolásáért érzett felelősség még annál is rosszabb, és a család iránti lojalitás a legtöbb gyerek életében hihetetlenül óriási erejű, függetlenül attól, mennyire romlott a családja. Emellett mindegy, mennyire mérgezők a szülők, a hatalom és a szavahihetőség szempontjából monopolhelyzetben van a szülő.

Akár megmondják a gyermeknek, akár nem, hogy hallgasson, érzi, hogy az agresszor tiltott és szégyenteljes cselekedetet követett el, mégis nála jelenik meg az önvád szégyenérzettel párosulva. A mocskosság, a bűnösség és a felelősség érzése iszonyatos pszichológiai elszigeteltségbe taszítja az incestusáldozatokat. Teljesen egyedül érzik magukat mind a családban, mind a külvilágban.

Sok áldozat pszichológiai védőburkot épít ki, és igyekszik elfelejteni az egészet, sőt, előfordul, hogy teljesen a tudattalanba kerülnek az emlékek. Később áradatszerűen törnek a felszínre valamilyen életesemény hatására vagy egyéb témájú terápiás munka során.”

  1. Zs. (2014) Viktimológia integrál szemlélettel, “A legsúlyosabb gyermekbántalmazás: szexuális erőszak” című fejezetének néhány szakirodalma nyomán, többek között Judit Herman, “Trauma és gyógyulás című könyve alapján”.

Mindemellett számos olvasmány (is) létezik a témában.

Révész Zsuzsa

 

Pszichológiai segítségre jelentkezni lehet a www.lelekkozpont.hu oldalon.