Nekünk, nőknek rengeteg szerepben kell helyt állnunk életünk során. Legtöbbünkben ott munkálkodik a belső kényszer, hogy mindegyikben jól teljesítsünk, ami emberpróbáló feladat, és a túlzott megfelelési vágy belső frusztrációt, stresszállapotot szülhet bennünk. Szeretetteli édesanya? Dolgozó, sikeres nő? Odaadó feleség? Gondoskodó háziasszony? Szenvedélyes szerető? Melyik is vagyok én leginkább? Minden embernek mások az elvárásai saját magával szemben, mások a prioritásai.

Sztereotípiák és/vagy hétköznapi tapasztalatok alapján sokan tipizálják a női nemet és úgy gondolják, hogy vannak nők, akik a munkában és egyéni karrierjük kiteljesedésében találják meg önmagukat és nem szeretnének családot, míg mások számára az élet értelmét az anyaság, az otthon melegének és meghittségének megteremtése jelenti, és kizárólag otthon szeretnének kiteljesedni. Mai világunk azonban számos olyan példát mutat, amikor egy nő több szerepben szeretné megvalósítani álmait. Netán önmagára ismer valamelyik szerepkörben, amelyik a legközelebb áll Önhöz? Vagy esetleg szerepkonfliktusok középpontjában éli az életét? Felvetődik a kérdés, hogyan lehet ezt a sok szerepet összehangolni úgy, hogy harmóniában éljen az ember és közben egyik szerepköre se szenvedjen hátrányt? Sokszor nem mehet minden egyszerre és választania kell, hogy mi fontos az Ön számára igazán.

Az egyik legnehezebb, leginkább emberpróbáló helyzet ezek közül az, mikor kisbaba érkezik a családba. Ilyenkor a kismamák a várandósság során előre elképzelik, mennyire felemelő érzés lesz, amikor a tündéri, jóillatú kisbabát a karjukban tartják, vagy az újonnan vett babakocsiban büszkén tologatják, hétvégenként pedig, amikor apa sem rohan a munkába, együtt gyönyörködhetnek a kis csöppségben, óvatosan maguk közé helyezve a nagy francia ágyon. Ezek a pozitív képek, vágyakozások teljesen rendjén is vannak így, és valóban tele van ilyen történésekkel az anyaság legcsodálatosabb szakasza, a kisbabakor.

Azonban az élet nem ilyen rózsaszín és eljönnek azok a pillanatok is, amikor egészen máshogy alakul minden és a valóságban egy kismamára sok átvirrasztott éjszaka és „munkás” hétköznapok várnak.  A csöppség ugyanis rengeteg időt, türelmet és energiát igényel, szinte éjjel-nappal összeérnek a sírások és az etetések szakaszai és a kismama egyre fáradtabb, stresszesebb és ingerültebb és ha nem figyel oda a tünetekre, lassan kialakulhat a gyes szindróma, vagy másként  gyedneurózis.

A kismama problémáira sokszor a párjától várná a megoldást, ám leginkább az is csak felemészti az idejét és energiáját, mire elmagyarázza neki, hogyan tudna effektíven a segítségére lenni, mert bizony ő apuka lévén, nehézkesen, esetleg ügyetlenül próbálkozik és ráadásul a kifáradás őt is eléri. Az apuka mindeközben azt veszi észre, hogy egyre inkább háttérbe szorul, mivel a figyelem jelentős része már nem rá, hanem a kisbaba felé irányul és sokszor értetlenül áll a helyzet előtt és lassan felteszi magában a kérdést: hová tűnt az a nő, akibe valaha szerelmes voltam? Eközben a kismama is eljuthat oda, hogy hiányzik számára az az energikus, örök optimista, vidám lány, aki korábban benne élt. Az is bekövetkezhet, hogy férjével egyre távolabb kerülnek egymástól, kapcsolatukból egyre inkább hiányozni kezd az intimitás. ezzel együtt a szexualitás, pedig mindennél jobban vágyik arra, hogy elismerjék, szeressék, és hogy ott legyenek egymásnak. Túljutva ezen a kezdeti időszakon újabb próbák következnek, a feladatok sora nem lesz kevesebb. A gondoskodó édesanya szerep megkívánja, hogy legjobb tudása szerint, és maximális helytállással gondoskodjon gyermekéről és minőségi időt töltsön vele, de emellett a háziasszonyi szerepkör is kihívások elé állítja, nem könnyű, ahogy napi rutinszerűséggel, montonitással ismétlődik a mosás, főzés, takarítás stb., amit szintén tökéletesen próbál teljesíteni.

Ilyenkor mindenképpen érdemes egy pillanatra megállni és elgondolkozni, hogyan lehetne változtatni? Célravezető lehet a kismama számára a prioritásokat időről-időre átgondolni, új időbeosztást készíteni, és feltérképezni, hogyan tud az élet minden területén a leghatékonyabb lenni, vagy ha szükséges, akkor elengedni dolgokat, hogy kevesebb stresszt és frusztrációt okozzon magának, pl. egy picit több foglalkozás, gyakorlat, játék a gyermekkel előidézheti, hogy ilyenkor „szalad a lakás”, mert nem marad idő a takarításra, így erről aznap le kellett mondani.

Érdemes odafigyelni arra is, hogy ne csak a babára, hanem önmagára is egyre több időt tudjon fordítani a gyesen lévő édesanya. Ha már csak napi 1 órát képes önmagára, vagy olyan tevékenységekre fordítani, ami érdekli őt, ez is elegendő lehet arra, hogy feltöltődjön, jobban érezze magát, így pedig kiegyensúlyozott lelkiállapotba kerülhet, és sokkal többet tud visszaadni magából másoknak.

Találhat olyan tevékenységet, kikapcsolódást, ami megnyugtatja, ellazítja, és ettől oxicotin szabadulhat fel az agyban, ami csodás hatást fejt ki a szervezetben és a stressz és szorongás ellen hat, oldja a feszültséget, csökkenti a testi tüneteket (rendezi a vérnyomást, pulzust, emésztést) emellett pedig örömteli érzéseket szabadít fel és barátságosabbá tesz. Egyszerű dolgokra gondolhatunk, elmehet pl. a szabadba egyet sétálni, kiülhet egy parkba, jó idő esetén napozhat egy kicsit, de elmehet kozmetikushoz, fodrászhoz, vagy egy jó masszőrhöz, esetleg részt vehet egy jóga órán vagy autogén tréninget tanulhat!

A legjobb kedélyjavító tevékenységek közé tartozik az is, ha kedvelt emberekkel, barátnőkkel találkozik egy kismama. Egy izgalmas és kellemes beszélgetés csökkenti a stresszállapot szintjét és megemeli az örömszintet. Ezért jó, ha be tud iktatni alkalmanként a barátnőkkel egy közös kávézást, vagy bármilyen rövid kis programot, és máris kisimultabban térhet vissza kisbabájához és a napi feladatokhoz. Esetleg kereshet egy baba-mama kapcsolatépítő csoportot, ahol más anyukákkal és gyermekeikkel is találkozhat.

A kismamáknak meg kell tanulniuk, hogy joguk van egy kis pihenésre (reális időkeretben) és nem kell feláldozniuk önmagukat az anyaság oltárán. Nem szabad, hogy lelkiismeret furdalásuk legyen, ugyanis senkinek sem származik nyeresége abból, ha egy kimerült, agyonhajszolt édesanya és feleség várja otthon.

Ha a kismama átadja magát a stresszes állapotoknak, akkor sajnos kialakulhat a gyes szindróma, vagy másként gyedneurózis. Ilyen esetekben érdemes szakemberhez fordulni. A Lélekközpont pszichológusai nyitottan és szakértelemmel fogadnak minden olyan édesanyát, aki a mindennapok kihívásaival és az anyaszerep vagy a női szerepek valamelyikének teljesítésével küzd és ez belső frusztrációt, szorongást, depressziót alakít ki nála. Magánrendeléseinken a stresszállapot, a szorongásos problémák és a depresszív hangulatok feltárhatók és feloldhatók pszichológusaink segítségével. Központunkban a legkülönfélébb módszerek és technikák alkalmazásával (relaxáció, autogén tréning, hipnózis, meditáció, szimbólumterápia, kognitív terápia) közös munkával elérhetjük, hogy lelkiállapota kiegyensúlyozottabb legyen.

Keressen bizalommal minket!

www.lelekkozpont.hu