Pszichológusaink Budapest 5. kerületében a Lélekközpontban pszichológiai konzultációkat, pszichológiai tanácsadásokat, pszichoterápiás foglalkozásokat tartanak Budapest belváros pszichológiai rendelőjében, melyben harmónia és nyugalom érződik azok számára, akik felkeresik.
Néhány évtizeddel ezelőtt az emberek még jobban titkolták a problémáikat, ritkán fordultak szakemberhez, mára azonban természetessé és elfogadottá vált, hogy segítséget kérnek, amit a mai időkben már nem a gyengeség jelének tekintenek, hanem egy új tanulási lehetőségnek életfeladataik megoldásában, rendezésében.
Egy nagyvárosban még több lélektani kihívással, nehézséggel szembesül az ember, ezért is tartottuk fontosnak több pszichológus Budapest 5. kerületében történő alkalmazását. Sigmund Freud a mai pszichoterápiás iskolák egyik atyja, a pszichoanalitikus elméletek megalkotója úgy fogalmazott, hogy lelkileg egészséges az az ember tud maradni, aki képes szeretni, létrehozni fontos kapcsolatokat (párkapcsolatot, házastársi kapcsolatot), ápolni kötelékeit (családi kapcsolatok, barátságok), valamint tud dolgozni, szereti a munkáját és elég jól tud teljesíteni benne. Sokszor azonban probléma helyzetek alakulnak ki az életünkben, az addig bevált stratégiák nem működnek tovább, a gondolataink nagyon negatív irányba mozdulnak (NAG-ok), és sémaszerűen ismételjük ugyanazokat a nehézségeket nap, mint nap. Ilyenkor mintha elveszítenénk eddigi értékeinket, fejlődési -vagy életközépi kríziseket élünk át és akár spirituális válságba is kerülhetünk.
Különösen fontos lehet ilyenkor egy professzionális pszichológus Budapest belvárosában akár, aki segítségére lehet a nagyvárosi forgatagban azoknak az embereknek, akik elidegenedetten, sokszor magányosan és/vagy szingliként élik a mindennapjaikat és nincsen kivel megbeszélniük lelki problémáikat. Egy nagyvárosban az emberek gyakran kerülhetnek krízisbe, a kialakult probléma helyzetek jóval meghaladhatják képességeiket és ilyenkor megjelenhetnek pszichés tünetek is, szorongások a közlekedésben, társas helyzetekben, pánikzavarok, vagy esetleg egy-egy pánikreakció nehéz ismerkedési helyzetekben, depresszió, esetleg pszichoszomatikus tünetekkel is kísérve a lélektani nehézségeket. Sok probléma állhat a tünetek hátterében, amit időnként lehetetlennek tűnik saját erőnkből megoldani, – lehet ez válás, párkapcsolati nehézség, vagy éppen magányosság, szingliség, nem is beszélve a gyermeknevelési nehézségekről, ismerkedési kudarcokról, vagy a munkahely elvesztéséről, esetleg a vállalkozás nehézségeiről, de akár egy költözés, vagy bármilyen változás megbillentheti a kényes egyensúlyt különösen személyiségzavarok esetében. Ezek a példák persze csak töredékei azoknak a problémáknak, amikor érdemes szakembert felkeresni és akár itt, a Lélekközpontban is tud egy pszichológust Budapest 5.kerületben, vagy akár egy pszichológust Budapest 14. kerületben választani.
Hogyan válasszunk Budapesten pszichológust?
Jó, ha online pszichológust választ, ha nem szeretné, vagy nem is tud utazgatni a nagy távolságok miatt. A Lélekközpont Budapest 5. kerületi pszichológusai, vagy Budapest 14. kerületi pszichológusai közül olyan szakembert is kereshet szerencsére, aki személyes órákat is tud biztosítani és így nemcsak a képernyő előtt ülve találkozhat vele, ahol csak egy kétdimenziós képen keresztül tud együtt lenni Önnel. Ezzel szemben a pszichológus Budapest 5. kerületében a Lélekközpontban szemtől-szemben, személyesen tudja fogadni Önt és így sokkal jobb hatékonysággal tudja alkalmazni a pszichológiai módszereket, legyen az kognitív terápia, sématerápia, hipnózis, analitikus, vagy dinamikusan orientált terápia, autogén tréning, vagy meditáció, teljesen más módon fog működni mindez személyesen.
A szakember kiválasztásához nyugodtan nézze meg honlapunkon a pszichológust, aki Budapest 5. kerületében rendel, olvassa el a bemutatkozó leírásokat és kérdezze meg ismerőseit, akik jártak már itt, a tapasztalataikról. Persze ne őket kérjük meg a terápia vezetésének szakmai minősítésére, de fogadjuk el, hogy nekik valószínűleg már van fogalmuk arról, hogy Budapest 5. kerületében melyik pszichológus milyen módszerrel és milyen körülmények között dolgozik.
www.lelekkozpont.hu
Tovább lapozhat:

Félelem, szorongás, pánikbetegség, fóbiák

Depresszió, lehangoltság, gyász feldolgozás, veszteségélmények, válás

Kapcsolati zavarok

Szexuális problémák

„Az vagy, amit hiszel” – A kognitív terápia alapjai

Kognitív terápia – A leggyakoribb kognitív torzítások