Edward John Bowlby gyermek megfigyeléseken alapuló híres kutatása forradalmi megállapításokat hozott a pszichológiában. Az anyák és gyermekeik megfigyelése alapján négyféle kötődési típust állapított meg közöttük: biztonságos, elkerülő, ambivalens és dezorganizált kötődést. Ki gondolná, hogy ez az alapja a felnőttkori párkapcsolati kötődéseknek is? Pedig valóban így van.
Bowlby kötődéselmélete szerint velünk születik a késztetés a kötődésre, és ennek megfelelően az újszülött viselkedési repertoárja (sírás, nevetés, kapálózás, stb.) mind olyan viselkedések, melyek – optimális esetben – biztosítják a közelséget és elősegítik a kontaktust az anyával. Hangsúlyozta az anya válaszkészségének alapvető fontosságát, mivel a gyermek kontaktuskereső viselkedése csak a párbeszéd egyik oldala, és csak megfelelő válasz esetén alakulhat ki a biztonságos kötődés. Feltételezte, hogy az ember esetében is létezik egy szenzitív periódus, melynek folyamán ki kell alakulnia a kötődésnek.
A problémás kötődéseknek felnőttkorban is az az alapja, hogy ezeknek az embereknek gyermekkorukban nem volt lehetőségük a saját érzelmeiket megélni, mert arra kellett figyelniük, hogy ne terheljék túl saját anyjukat. Anyjuk hibás értelmezése miatt (tükrözésnek nevezi a pszichológia) negatív érzelmeiket nem tanulhatták meg kifejezni, hanem ezek elfojtására kényszerültek, így pedig nem tudták csökkenteni szorongató félelmeiket, és erős düheiket és ezeket elfogadhatatlan belső tulajdonságoknak élték meg. Önelfogadásuk, önérétkelésük alászállt, ráadásul még az anyák negatív érzelmeit is sajátjukként élték meg, ami még tovább terhelte őket.

Nézzük meg közelebbről párkapcsolati kötődésünk alapjait!
A biztonságos párkapcsolati kötődés alapja az, hogy az anya annak idején megbízható módon, következetesen tükrözte vissza a gyermek érzelmi állapotát es kepes volt pozitiv ertelmezessel ellatni azokat. (Tükrözi, azaz reagál a baba autentikus érzelmeire, szavakba önti azt, és ő is érzelmeket fejez ki felé nem vonul vissza, nem ijed meg és nem dühöng a kellemetlen helyzetekben sem, hanem reagál). Ezek az anyák sok testi kontaktust tudtak adni: ölelés, simogatás, szoptatás.
A párkapcsolat elkerülésnek, az elutasító – elkerülő kötődésnek az az alapja, hogy az anya annak idején nem tudta jól lereagálni a gyermek kellemetlen, negatív érzéseit. Amíg a gyermek kiegyensúlyozott volt addig az anya is az volt, de ha a gyermek viselkedése megváltozott és kifejezte félelmeit, szorongásait, dühét, akkor ő is megváltozott, türelmetlen, haragos, gúnyos lett vele és nem tudta természetesen tükrözni ezeket az érzéseket, nem tudta megvigasztalni gyermekét, ha valami pl. fájt neki. A gyermek egyedül maradt érzéseivel, nem kapott vigasztalást, megtanulta nem kimutatni a negatív érzelmeit és azt is, hogy jobb, ha nem kerül túlságosan közel másokhoz. Így a világ ellenségessé vált számára, ezért felnőtt korában is kerülni fogja a tartós és kölcsönös párkapcsolatokat. Ilyen helyzetekben a párkapcsolati tanácsadás nagyban hozzájárulhat az aktuális és későbbi problémák megoldásához.
A szorongó – aggodalmaskodó (gyermekkorban ambivalens) kötődésű párkapcsolatok hátterében az áll, hogy gyermekkorban az anya kiszámíthatatlan, bizonytalan, következetlen volt. Nem a gyerek igényeihez igazodva reagált, hanem saját belső állapotainak megfelelően. Az ilyen anya nagyon készségesen, intenzíven reagál, amíg minden rendben van, de mivel valószínűleg nem képes a saját negatív tulajdonságait elfogadni, integrálni, így a gyermeke negatív vonásait sem. Ezek az anyák szélsőségesek, időnkét nagyon érzékenyen, intenzíven viszonyulnak babáikhoz, máskor elutasítóan viszonyulnak és elérhetetlenné válnak. Ragaszkodnak, de a közelséget mégsem viselik jól. Ha a gyermeknek szüksége volt valamire, akkor azt hangosan és folyamatosan jeleznie kellett környezetének, hogy tudomást vegyenek róla. A gyerek erős hisztivel igyekezett közelebb kerülni az elérhetetlen anyához, így minden együttlétük kemény csaták helyszínévé vált, pl. melyik ruhát veszi fel, vagy sem, megy-e fürdeni, vagy sem. Ez az ambivalens minta folytatódik azután a párkapcsolatokban tovább.
A bizalmatlan – elkerülő (nem teljesen felel meg a gyermekkori dezorganizált kötődésnek) kötődés a legnehezebb háttérrel rendelkező kötődési típus. Sajnos ez az anya elhanyagolta gyermekét, nem volt képes annak ellátására. Az ilyen anya önmagáról alkotott képe is negatív, gyengének, esetlennek, védelemre szorulónak látja önmagát. Csecsemőjét okosnak, kompetensnek tartja, és gyakran átruházza rá a felelősséget, azaz úgy éli meg, mintha a gyermek képes lenne önmagáról gondoskodni, belső állapotait, igényeit szisztematikusan rosszul, torzultan értelmezi. Az ilyen anyák bántalmazottak voltak gyermekkorukban, ezért ők is bántalmazók. A gyerekeik pedig állandó készültségben élnek, hiszen a többieket az anyai minta alapján veszélyesnek gondolják, magukat pedig egyre inkább és felnőtt korukban is értéktelennek tartják.

Janovszki Gabriella