Gyermekekkel kapcsolatos kérdések esetén először a szülővel konzultálva történik a kérdések és problémák feltárása és megismerése, mindennek megértését és változását előkészítve is egyben. Ezután jön létre a gyermekkel a terápiás kapcsolat, amely folyamat szintén a gyermek működésének, hajtóerőinek és elakadásainak megismerésével kezdődik, majd pedig a szülővel vagy szülőkkel rendszeres konzultáció mellett halad a gyógyító, terápiás folyamat – összhangba hozva ezzel a család lelki működését a gyermek pszichés folyamataival.
Kérdések, amelyekben segíthetek: gyermek megváltozott viselkedése (hangulati, viselkedésbeli, étkezési, alvási változások), kortársaival való kapcsolatok nehézsége, családi és iskolai renddel összeegyeztethetetlen magatartása, átélt traumája, képességeinél gyengébb teljesítménye, tanulási nehézségei, testvéreivel való kapcsolatának elakadásai, orvosilag nem megmagyarázható testi tünetek (vizelet- és széklettartás, fájdalom, diszkomfort érzet), szorongásos jelenségek, családi életben bekövetkezett változásokhoz (válás, költözés, haláleset, új családtag érkezése) való alkalmazkodás segítése, nevelési tanácsadás, gyermek önbizalmának erősítése.
4 üléses serdülő konzultáció célja a serdülőt leginkább foglalkoztató és leginkább elbizonytalanító kérdéskör megértésének támogatása a serdülő és a szülő számára, amelyhez hozzá tartozik a családon belüli kommunikáció segítése is. A serdülőkor viharos időszakai számos olyan érzésnek, élménynek, viselkedésnek helyet adhat, amely nehezen érthető a serdülő és szülei számára – azonban éppen ezeknek a megértése tudja megszelídíteni és elfogadhatóvá tenni mindezeket.
Kérdések, amelyekben segíthetek: iskolai kimaradás, teljesítmény romlás, elszigetelődés, magába fordulás, étkezési-, hangulati-, alvási szokások megváltozása, ijesztő új szokások, veszélyes életmód, felnőtté válás elakadásai, nemi identitás és szexualitás fejlődése, spirituális kérdések, felelősségvállalás nehézségei, céltalanság, szorongás, önsértés, szülőkkel való kapcsolat átalakulásának támogatása.
DREAM terápia során felnőttek önismereti igényét, párkapcsolati, munkahelyi, fiatal felnőttkori krízishelyzeteit, veszteségeit vizsgáljuk meg az álmok segítségével, nagy hangsúlyt téve a terápiás kapcsolat lehetőségeire és erőforrásaira. Ez a folyamat 10-12 ülésből áll és egy kiemelt kérdés köré rendeződik, amelyet az első 1-2 találkozás alkalmával közösen jelölünk ki.
Kérdések, amelyekben segíthetek: teljesítménnyel kapcsolatos nehézségek, munkahelyi problémák, felettesekkel való feszültségek, orvosilag megmagyarázhatatlan testi tünetek, szorongás, pánik, lehangoltság, céltalanság, spirituális krízisek, visszatérő párkapcsolati és életvezetési problémák, önálló felnőtt élet kialakításának elakadásai, önismereti igény.
A párterápia célja az elakadások megkeresése és a vágyott működés kialakítása. Jóllehet, a mesék az egymásra találás örömével, és a boldog kapcsolat fennmaradásának reményével zárulnak, azonban ez hosszú, tudatos erőfeszítés eredményeként következik be a mesékben is – és a saját életünkben is. A szürke hétköznapok, vagy éppen a nem vár események, mind-mind új működést követelnek a pár mindkét tagjától, amely új feladatokhoz és kihívásokhoz való alkalmazkodás, majd pedig az ismételt egymásra hangolódás nem feltétlenül következik be automatikusan, az egymásra halmozódott elakadások, félreértések és sérelmek pedig akadályozzák a harmonikus működést.
Kérdések, amelyekben segíthetek: visszatérő, megoldatlan viták, kommunikáció elakadása, bizalom erősítése és újraépítése, elköteleződésbeli nehézségek, szexualitást érintő kérdések, új élethelyzethez való alkalmazkodás (gyermekvállalás, költözés, munkahely váltás), határok kialakítása, gyermekneveléssel kapcsolatos különbözőségek.
Családterápia során egy új családi egyensúly és működésmód kialakítása történik. A családi harmónia megteremtése igazi művészet; rengeteg energiát, egymásra való odafigyelést és megértést igényel. Az új élethelyzetek új feladatokat hoznak, amelyekhez nem könnyű úgy alkalmazkodni, hogy minden családtag megtalálja új helyét. Sok esetben éppen egyik gyermekünk jelzi, hogy új megoldásra van szükség.
Kérdések, amelyekben segíthetek: gyermek megváltozott viselkedése, hangulata, magatartásbeli problémái, megmagyarázhatatlan testi tünetei, gyakori otthoni viták, testvérkonfliktusok, tágabb családdal való kapcsolat nehézségei, mozaik családok működésének segítése, új élethelyzethez (gyermek születése, válás, halál, költözés, gyermekek óvoda/iskola kezdése, kirepülése) való alkalmazkodás, családi feladatmegosztás, nevelési kérdések.
Művészetterápia segítségével lehetőség nyílik születéstől kezdődően az egyes életszakaszok kapcsolatainak és nehézségeinek feltárására, megjelenítésére és erőforrássá alakítására. Lelki történések és a külvilág párbeszédének megteremtésével az önkiteljesedés, belső lelki egyensúly megteremtése és az ezt akadályozó tényezők átalakítása válik lehetségessé. Az alkotáshoz relaxációs gyakorlatok kapcsolódnak, amelyek a kreatív energiák mozgósításában, a stressz kezelésében, és a saját belső állapotok megértésében nyújtanak segítséget.
Kérdések, amelyekben segíthetek: szorongásos zavarok, hangulatzavarok, megmagyarázhatatlan testi tünetek, kapcsolati nehézségek, döntéshelyzetek, spirituális elakadások, új élethelyzetek, pánik, önismereti igény.
A meseterápia módszere szó szerint a hőssé válást segíti; aki átjut a céljai előtt álló nehézségeken, megküzd sárkányaival, szert tesz csodatevő erőforrásokra és megtalálja segítőit, akikhez bármikor fordulhat. Elsősorban felnőttek segítségére lehet a meseterápiás munka, az életút bármely szakaszán történő elakadáskor.
Bármely módszert használva a terápiás folyamat legnagyobb lehetőségét és erejét a hozzám forduló klienssel kialakított kapcsolatomban látom; amely elfogadó és biztonságos teret ad a kibontakozáshoz és fejlődéshez.
Ezekkel a problémákkal fordulhat gyermekpszichológushoz Budapest 14. kerületében a Lélekközpontban.
Megtalálja serdülők pszichológiai ellátását, és kamaszterápiákat is Budapest 14. kerületében a Lélekközpontban.
Felnőttek pszichológiai, pszichoterápiás ellátása is elérhető Budapest 14. kerületében a Lélekközpontban.
Gyermekpszichológia, serdülőterápia, felnőttek pszichológia ellátása Budapest 5. kerületében a Lélekközponban.

Brockhauser Ildikó