Amikor minden bizonytalan – marad-e valami, ami biztos?
René Descartes (1596–1650) matematikus, fizikus és filozófus kutatni kezdte az igazságot, és nem találta meg elsőre.
Érdekes tény, hogy Descartes, aki matematikai és fizikai kutatásokkal foglalkozott, három különös álmot látott, amelyeket sorsfordítónak tartott, és ezek elindították őt a filozófiai bölcseletek felé. Ezekben az álmokban egy egységes tudomány víziója jelent meg számára – egy olyan rendszeré, amelyben „minden tudás összekapcsolódik”, és minden biztos alapokra épül.
Pszichológiai szempontból különösen érdekes, hogy egy matematikus és fizikus kutató tudatos gondolkodása összekapcsolódott a tudattalan álmok világával, és ezek együtt alakították ki a legfontosabb felismeréseit. A pszichoterápiás munkában a nagy „racionális áttörések” mögött gyakran szintén mélyebb, nem tudatos folyamatok állnak.
Kevés gondolkodó volt olyan radikális, mint René Descartes. Ő nem egyszerűen tudományos kérdéseket tett fel, hanem először megkérdőjelezte a tapasztalatait és a gondolatatit is. Nem azért, mert el akarta veszíteni a kapaszkodókat, hanem éppen ellenkezőleg: mert egy megingathatatlan alapot keresett az igaz ismeretek számára.
A modern embernek ez a kiindulópont ismerős lehet. Információk, vélemények, érzések, benyomások vesznek körül minket, és egyre nehezebb megmondani, mi az, ami valóban igaz lehet. Descartes ebben a bizonytalanságban tett egy döntő lépést: módszeresen kételkedni kezdett.
1. A módszeres kétely
A módszeres kétely azt jelentette, hogy mindent megkérdőjelezett, amiben nem volt teljesen biztos.
Descartes szerint az igazsághoz nem vezet biztos és kikövezett út.
- Az érzékszervek megtéveszthetnek.
Ami távol van, kisebbnek tűnik. Amit félhomályban látunk, könnyen félreértelmezhető. Végeredményben bármi félrevezethet, ha kritikátlanul elfogadjuk az érzékszervi benyomásainkat. - A világ sem mindig olyan, amilyennek hisszük.
Az álmok néha annyira valóságosak, hogy csak később jövünk rá: nem voltak igazak. Ide kapcsolódik a „gonosz démon” gondolatkísérlete.
Descartes felveti: mi van, ha egy megtévesztő erő folyamatosan félrevezet minket? Pszichológiai értelemben ez megfeleltethető annak, hogy az elménk hajlamos a torzítésra: projekciók, idealizáció, devalváció és más elhárító mechanizmusok révén. - A gondolataink sem mindig megbízhatóak.
A kognitív pszichológia által leírt automatikus negatív gondolatok és torzítások (pl. negatív szűrés, kicsinyítés, felnagyítás) jól mutatják ezt.
Descartes nem megrögzött kételkedő volt, hanem következetes gondolkodó: ha valami akár csak egy kicsit is bizonytalan, azt tovább kell vizsgálni.
2. A biztos pont: cogito, ergo sum
Amikor már mindent kétségbe vont, talált valamit, amit nem tudott megkérdőjelezni:
- Ha kételkedem, gondolkodom.
- Ha gondolkodom, létezem.
„Cogito, ergo sum” – „Gondolkodom, tehát vagyok.”
Ez nem puszta logikai játék, hanem egzisztenciális felismerés. Még ha minden más bizonytalan is, az a tény, hogy tudatában vagyok a gondolkodásomnak, biztos.
A pszichológiában ezt nevezhetjük metakogníciónak: ez az a képesség, amivel csak az ember rendelkezik, aki nemcsak gondolkodik, hanem észreveszi, hogy gondolkodik, azaz tudatra ébredt lény. Ez az a pont, ahol a filozófia és a pszichoterápia összeér.
3. Test és lélek kettőssége
Descartes szerint az ember két alapvető részből áll:
- test (res extensa)
- gondolkodó lélek/elme (res cogitans)
A test a fizikai világ része, fizikai törvényeknek engedelmeskedik.
A lélek viszont gondolkodik, kételkedik és felismer – és csak ebben a dimenzióban találhatjuk meg az igazságot.
4. Isten és a „jó” kérdése
Descartes egyre tovább kérdezett: honnan tudhatjuk, hogy amit tisztán és világosan látunk és gondolunk, az valóban igaz? Itt vezeti be Isten gondolatát. Szerinte bennünk él a tökéletesség ideája. Mivel mi magunk „tökéletlenek” vagyunk, ezt a „tökéletes” ideát nem hozhattuk létre önmagunkból. Ezért kell lennie egy tökéletes lénynek – Istennek, aki ennek az ideának a forrása. Isten, mint tökéletes lény, nem lehet megtévesztő, ő lehet a „bizonyosság” és a „jó felé vezető gondolkodás”. „Rossz” felé vezet viszont a tévedés, a hiány, az akarat és az értelem elterelése.
Pszichológiailag ez azt jelenti, hogy minden emberben van egy belső irányultság
- rendezettség, az igazság és a „jó” felé.
- de jelen van a torzítás és tévedés lehetősége is.
Descartes dualisztikus felosztás sok vitát váltott ki, a tudományos szemlélet nem fogadja el. A pszichológiában ennek ellenére láthatóak örökségének jegyei: a tudat nem azonos a test működésével. A tudatosság alapú terápiás megközelítések – ezt úgy fogalmazzák újra: nem vagy azonos a testeddel, nem vagy azonos az érzéseiddel, nem vagy azonos a gondolataiddal, de kapcsolatban vagy velük. A tudatos és reflektív én képes távolságot tartani a saját élményeitől.
5. Pszichológiai párhuzamok és terápiás irányzatok
Descartes gondolkodása több modern terápiás megközelítéssel is rokonítható.
- Kognitív viselkedésterápia (CBT)
A kognitív terápia szinte a descarti módszeres kétely gyakorlati formája.
- Ennek lényege a negatív automatikus gondolatok megkérdőjelezése: „Ez biztosan igaz?”
- Alátámasztó és ellentmondó bizonyítékok keresése.
- Adaptív, reálsiabb gondolatok találása, ami egészen más megvilágításba helyezheti a történéseket.
- Metakognitív és mindfullness irányzatok
Szorosan kapcsolódnak a racionalista filozófiai elvekhea cogito, ergo sum felismeréséhez.
- Nem vagyunk azonosak az érzékszervi tapasztalatainkkal, sem az érzéseinkkel, de még a gondolataink tartalmával sem.
- A központi történés az, hogy én, mint tudatos lény, hogyan viszonyulok ezekhez.
- Fontos észrevennünk, hogy én vagyok az, aki érzékelek, érzek és gondolkodom.
- Alapvetés az élmények megfigyelése magunkban, mégpedig ítélkezés nélkül.
- Ez azonosulás helyett megtanít a rálátásra.
- Pszichodinamikus megközelítések
A felismerés, a cogito, ergo sum, itt is kulcstényező: ami tudattalan volt, tudatossá, megérthetővé válik az egyén számára.
- A pszichoanalízis még mélyebbre megy, megkísérli a tudattalan tartalmak feltárását.
- A tudattalan feltárása létrehoz bennünk egy mélyebb belátást (insight), vagyis megértéshez vezet minket.
- Módosult tudatállapot, KIP (katathym imaginatív pszichoterápia)
Ezekben a terápiás eljárásokban a belső tapasztalat elmélyítése vezet el az igazságok felismeréséhez, segítenek kapcsolatba kerülni azzal, amit tudatosan még nem ismertünk fel.
- A módosult tudatállapotban végzett terápiák, így a KIP belső képekkel, szimbólumokkal közeledik a tudatalatti tartalmainkhoz.
Ebben a módszerben egyszerre történik egy érzelmi és egy tudati feldolgozás
VI. Mit tanít ma?
Descartes nem arra tanít, hogy ne higgyünk semminek és senkinek. Éppen ellenkezőleg, arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne higgyünk automatikusan, hanem módszeresen kutassuk fel magunkban a biztos megértéseket.
- Nem minden igaz, amit érzékelsz.
- Nem minden valós, amit gondolsz.
- Nem mindig olyan a világ, amilyennek hiszed.
De az, hogy gondolkodásra képes lény vagy, segít abban, hogy észrevedd ezt és ez maga a tudatosság.
Amikor minden bizonytalanná válik, nem kell feltétlenül új világot keresned, elég, ha találsz egy biztos pontot.
Nem kívül. Hanem önmagadban.
Janovszki Gabriella
Klinikai szakpszichológus
Szakpszichoterapeuta