avagy miért menekülünk, és merre vezet a visszaút?
A függőségekről hajlamosak vagyunk úgy beszélni, mintha azok mindig látványos, szélsőséges formákban jelennének meg: alkoholisták, drogfüggők, szerencsejátékosok. Pedig a valóság sokkal árnyaltabb – és sokkal közelebb van hozzánk. A mai Magyarországon a függőség nemcsak egy orvosi diagnózis, hanem gyakran a hétköznapi túlélés egyik – bár káros – formája.
A függőség lényege ugyanis nem maga a szer vagy viselkedés, hanem az a belső kényszer, hogy újra és újra valamihez nyúljunk, amitől megkönnyebbülést, kontrollt vagy épp ürességcsillapítást remélünk. És ez a „valami” sokféle lehet – néha egészen „normális” dolgok is.
A klasszikus függőségek: nikotin, alkohol, gyógyszerek
Hazánkban továbbra is kiemelkedően magas a dohányzók és alkoholfogyasztók aránya. Bár az egészségtudatosság egyre nő, a nikotin és az alkohol sokak számára a stresszkezelés vagy a társas kapcsolódás eszköze maradt.
A „minden nap megérdemlek egy pohárral” típusú mondatok mögött gyakran fáradtság, kimerültség vagy magány rejtőzik. A nyugtatók és altatók rendszeres használata pedig különösen az utóbbi évek szorongásokkal teli világában vált elterjedtté – főleg nőknél, akik sokszor a család érzelmi terheit is hordozzák.
Viselkedési függőségek: ha a hétköznapok válnak kényszerré
Egyre többen küzdenek olyan függőségekkel, amelyek nem járnak tudatmódosító szerekkel, mégis komoly hatással vannak az életminőségre.
- Társfüggőség (kodependencia): amikor az önértékelésünk, biztonságérzetünk és céljaink túlságosan egy másik emberhez kötődnek. Gyakran láthatjuk ezt párkapcsolatokban, de előfordul szülő-gyerek dinamikában is. Különösen jellemző lehet nőkre, akik gyermekkorukban vagy korábbi kapcsolataikban megtanulták: akkor vannak biztonságban, ha „elég jók” vagy „elég hasznosak” mások számára.
- Vásárlásfüggőség: az impulzív vásárlás – különösen az online térben – sokak számára jelent pillanatnyi megkönnyebbülést. Itt a vágy nem is a tárgyra irányul, hanem az érzésre, hogy megengedhetem magamnak, vagy hogy valami új kezdődik.
- Közösségi média és telefonhasználat: a folyamatos scrollozás, értesítések ellenőrzése, „mi történt nélkülem?” érzés nemcsak a fiatalokat érinti. Egyre több férfi és nő ismeri fel, hogy már nem ők használják az eszközt, hanem az használja őket. A digitális függőségek alatt sokszor mélyebb szorongás, kapcsolódási hiány vagy önértékelési probléma húzódik meg.
- Munkaalkoholizmus: talán az egyik leginkább „megdicsért” függőség. Különösen férfiaknál jellemző, hogy az értékességérzés és kontroll a teljesítményhez kötődik. Az állandó elfoglaltság mögött azonban sokszor az üresség elkerülése vagy a kudarcélmények kompenzálása áll.
Mi van a háttérben?
Függőségeink gyakran nem önmagukban keletkeznek, hanem válaszként a múlt fájdalmaira vagy a jelen elviselhetetlenségére. Az elkerülés, az önnyugtatás és a hiányok pótlása az, ami közös bennük.
Fontos felismerni: a függőség nem jellemhiba, nem „gyengeség”, hanem sokszor önvédelmi próbálkozás. Egy út, amit akkor választunk, amikor más nem áll rendelkezésre. Az első lépés tehát nem az ítélkezés vagy szégyen, hanem az önismeret és együttérzés – magunkkal is.
A leszokás: nemcsak lemondás, hanem újrakapcsolódás
A változás sosem arról szól, hogy „elengedek valamit”. Sokkal inkább arról, hogy helyet csinálok valami másnak – valódibbnak, mélyebbnek, élőbbnek. A leszokás folyamata gyakran hosszú, visszaesésekkel teli, és nem egy „akaraterőpróba”, hanem egy belső újrarendeződés.
Sokan csak akkor tudnak változtatni, ha közben megtanulnak máshogy kapcsolódni saját érzéseikhez, testükhöz, határaikhoz, kapcsolataikhoz. Ebben lehet segítség egyéni terápia, csoport, vagy bármilyen olyan közeg, ahol nemcsak „le kell szokni”, hanem valamivé válni lehet.
Végül…
A függőség nem mindig ordít – néha csak suttog. De ha meghalljuk, ha merjük megnézni, mit próbál elfedni, akkor lehetőségünk nyílik arra, hogy ne csak túléljük a hétköznapokat, hanem tényleg jelen lehessünk bennük. Önmagunkként, szabadabban.
Sági Richárd Lélekközpont pszichológia