Kapcsolatra vagyunk teremtve. Lelki jóllétünk és egészségünk alapvető feltétele, hogy magunkkal és a számunkra fontos emberekkel átélhessük a biztonságot, elfogadást, támogatást és bizalmat. Ha ez csorbát szenved, lelkünk meghúzza a vészharangokat; helyreállítás, gyógyítás után kiált. Okleveles pszichológusként e fájó sebek gyógyulásában, és a vágyott kapcsolatok kialakításában nyújtok segítséget. Hiszem, hogy ebben kiemelten fontos szerepe van annak a megtartó kapcsolatnak, amelyet közös munkánk során megtapasztalhatnak a hozzám érkező útkeresők.

Gyermekekkel, serdülőkkel, párokkal és családokkal való klinikai, nevelési tanácsadási, gyermekvédelmi és magánrendelői munkám során több, mint 10 éve nyújtok segítséget az egyéni és a családi életben felmerülő nehézségek és elakadások széles skáláját felölelő területein.

Gyermekekkel kapcsolatos kérdések esetén először a szülővel konzultálva történik a kérdések és problémák feltárása és megismerése, egyben ezek megértését és változását is előkészítve egyben. Ezután jön létre a gyermekkel a terápiás kapcsolat. Ez a folyamat a gyermek működésének, hajtóerőinek és elakadásainak megismerésével kezdődik, majd pedig a szülővel vagy szülőkkel való rendszeres konzultáció mellett halad a gyógyító, terápiás folyamat – összhangba hozva ezzel a család lelki működését a gyermek pszichés folyamataival.

A serdülőterápia: célja a serdülőt leginkább foglalkoztató és leginkább elbizonytalanító kérdéskörök megértésének támogatása mind a serdülő, mind a szülő számára, amelyhez hozzá tartozik a családon belüli kommunikáció segítése is. A serdülőkor viharos időszakai számos olyan érzésnek, élménynek, viselkedésnek helyet adhatnak, amely nehezen érthető a serdülő és szülei számára – azonban éppen ezeknek a megértése tudja a leginkább megszelídíteni és elfogadhatóvá tenni mindezeket.

Felnőttek ellátása: DREAM terápia során felnőttek önismereti igényét, párkapcsolati, munkahelyi, fiatal felnőttkori krízishelyzeteit, veszteségeit vizsgáljuk meg az álmaik segítségével. A párterápia célja a kapcsolati elakadások megkeresése és a vágyott kapcsolati működés kialakítása. A családterápia célja egy új családi egyensúly és működésmód kialakítása. A családi harmónia megteremtése igazi művészet; rengeteg energiát, egymásra való odafigyelést és megértést igényel. Művészetterápia segítségével lehetőség nyílik a születéstől kezdődően az egyes életszakaszok nehézségeinek feltárására és erőforrássá alakítására. A meseterápia módszere szó szerint a hőssé válást segíti életünkben, azaz megküzdeni a sárkányokkal és szert tenni a csodatevő erőforrásokra.

 

Módszerek:

Gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus jelölt

Gyermekpszichológiai ellátás:

játékterápia, világjáték,

rajz -és művészetterápia,

bábterápia

4 üléses serdülő konzultáció

Felnőttek ellátása:

rövid dinamikus terápia,

dream terápia,

párterápia,

családterápia,

meseterápia,

művészetterápia,

kognitív terápiás eszközök.

Problémakörök:

Gyermekek ellátása:

nevelési tanácsadás,

megváltozott viselkedés (hangulati, viselkedésbeli, étkezési, alvási változások),

kortársakkal való kapcsolatok nehézsége,

családi és iskolai renddel összeegyeztethetetlen magatartás,

képességeinél gyengébb teljesítmény, tanulási nehézség,

testvéreivel való kapcsolatának nehézsége,

orvosilag negatív, pszichés testi tünetek (vizelet- és széklettartás, fájdalom, diszkomfort érzet), szorongásos jelenségek,

átélt trauma átdolgozás,

családi életben bekövetkezett változásokhoz való alkalmazkodás

(válás, költözés, haláleset, új családtag érkezése),

önbizalom erősítés

Serdülők ellátása:

iskolai kimaradás, teljesítmény romlás,

elszigetelődés, magába fordulás,

különböző szorongások,

étkezési-, hangulati-, alvási szokások megváltozása,

ijesztő új szokások, veszélyes életmód, önsértés,

felnőtté válás elakadásai,

nemi identitás és szexualitás fejlődése,

spirituális kérdések,

felelősségvállalás nehézségei, céltalanság, célok megtalálása,

konfliktusok szülőkkel, felnőttekkel,

szülőkkel való kapcsolat átalakulásának támogatása​

Felnőttek ellátása:

orvosilag megmagyarázhatatlan testi tünetek,

szorongásos zavarok, pánik,

hangulatzavarok, depresszív lehangoltság, céltalanság,

visszatérő párkapcsolati és életvezetési problémák,

önálló felnőtt élet kialakításának elakadásai, önismereti igény

kapcsolati nehézségek, döntéshelyzetek,

teljesítménnyel kapcsolatos nehézségek,

munkahelyi problémák,

felettesekkel való feszültségek,

spirituális elakadások, új élethelyzetek, önismereti igény.

Párkapcsolati-családi problémák:

visszatérő, megoldatlan viták, kommunikáció elakadása,

bizalom erősítése és újraépítése,

elköteleződésbeli nehézségek,

szexualitást érintő kérdések,

új élethelyzethez való alkalmazkodás (gyermekvállalás, költözés, munkahely váltás),

határok kialakítása,

gyermekneveléssel kapcsolatos különbözőségek,

gyakori otthoni viták, konfliktusok családtagok között,

tágabb családdal való kapcsolat nehézségei,

mozaik családok működésének segítése,

új élethelyzethez (gyermek születése, válás, költözés),

haláleset, gyászmunka,

új életszakaszok (gyermekek óvoda/iskola kezdése, vagy kirepülése),

családi feladatmegosztás, nevelési kérdések

Bizalomteli kapcsolatban, együtt munkálkodva sikerülhet a változás!

Óradíj:

Felnőtt konzultáció/terápia: 18.000.- Ft

Gyermek, serdülő terápia: 18.000.- Ft