A stresszhelyzetek kezeléséhez és a stressz okozta problémák elkerüléséhez az első és legfontosabb lépés az, hogy képesek legyünk tudatosan felismerni ezeket. Emellett azt is tudnunk kell, hogy mikor és milyen okból alakulhatnak ki tüneteink. A menedzserstressz vagy másként menedzser-szindróma, menedzserbetegség mára már egy elfogadott testi, lelki, szellemi tünetegyüttest takar, amit szakemberek és laikusok egyaránt azonosítani tudnak.

A stressz reakciónak jól felismerhető testi, fizikai jellemzői vannak, amelyek mindig megjelennek, ha stresszhelyzetbe kerülünk. Tipikus jelei az izzadás, a szapora pulzusszám, a megnövekedett szívritmus és a gyors légzés, de sok más egyéb is. Amennyiben stressz reakciót érzékel magán az ember, jó, ha különböző módszerek segítségével kézbe tudja venni ezek felett a kontrollt. Stresszhelyzetekben tipikusnak tekinthetők az érzelmi reakciók is, amelyek nagy intenzitással árasztják el az embert: az adott helyzethez köthető félelemek, vagy a konkrétumokhoz nem köthető szorongások, túlzott aggodalmaskodás, felesleges pánik és depresszió lehet úrrá az emberen. Ilyenkor általában már egyszerű légző gyakorlatok beiktatásával is csökkenthetők a negatív hatások, nem is beszélve a relaxációs gyakorlatokról, vagy a leginkább kidolgozott autogén tréning, illetve jóga relaxációs gyakorlatok alkalmazásáról, de emellett egyre nagyobb igény mutatkozik a meditációs terápiák iránt is.

A vállalkozói létforma rengeteg kihívással jár (lsd. előző cikkemben), a sikerorientáció állandó teljesítménykészenlétet, túlfeszített állapotot és megfelelési kényszert  idéz elő, a kudarckerülés pedig negatív automatikus  gondolatokat indít el az ember fejében. Megjelennek a gondolattorzítások is, mint pl. a jövendőmondás, amikor a valaki sötétebb jövőt fest maga elé, vagy a perszonalizáció, amikor önmagát okolja mindenért és túl sok mindent vállal magára. Ezért elsősorban fejben kell rendbe tenni a dolgokat, amiben nagyon sokat tud tenni a kognitív terápia, melynek segítségével megtanulhat adaptív gondolatokat keresni még a legnehezebb helyzetekben is.

Menedzserként, vállalkozóként fontos, hogy előre tervezzen és gondolkozzon a helyzetekről. Meg kell tanulnia felismerni a probléma szituációkat, a stresszhelyzeteket is, hogy gondolatban felkészíthesse magát ezekre, ahelyett, hogy átadná magát negatív gondolatai és negatív érzelmei sodrásának. Ha végig tudja gondolni, hogy mi okozza a negatív érzelmi reakciókat, fizikai hatásokat, ezek tudatos felismerésével sokkal inkább megbirkózhat velük. Mindenkinek más helyzet jelent nehézséget, pl. egy dühös ügyfél, egy kellemetlen telefonhívás, a munkatársakkal való kommunikáció, vagy egy nehéz üzleti döntés meghozatala, amit tudatos felismeréssel, helyzetértékeléssel adekvátabban tud megoldani.

Néhány praktikus szempontot is érdemes megfontolni:

Érdemes egy napirendet és egy éves tervet is tudatosan elterveznie. A munka mellett építsen szisztematikus szüneteket is a napi ritmusába. Egészséges életmóddal szinte minden szempontból jót tesz önmagának. 30 percnyi intenzív testmozgás, heti három alkalommal segíthet a stressz csökkentésében. Megfelelő étrend kialakítása nem csak a stressz kezelésében segíthet, de abban is, hogy minél több energiával rendelkezzen a nap folyamán. Egy vállalkozó számára érdemes egy jól felépített napirendbe belesorolni az edzéseket és az étkezéseket is.

Természetesen vállalkozóként, szinte egész nap készenlétben kell állnia, de olyan is lehetséges, hogy a hely és az idő megengedi, hogy egy kis szünetet adjon magának.  A felgyülemlő stressz bármikor kiütközhet, így spontán is érdemes naponta többször kiszakadnia a munkából. Menjen ki a szabadba, tegyen egy sétát vagy csináljon bármi mást, ami segíthet. Egy rövid szünet segíthet más perspektívából rátekinteni a stresszszituációkra és pozitívan hathat, nemcsak a stressz, de a tudatos gondolkodás és helyzetértékelés szempontjából is.

Küldje magát évente egyszer, kétszer szabadságra! Ilyenkor tényleg lazítani, pihenni menjen, kapcsolja ki telefonját, terelje el a figyelmét, szentelje tényleg önmagának, családjának ezt az időszakot. Egyértelmű stresszcsökkentő hatása mellett, az ilyen pihenéseket követően, tiszta fejjel kezdhet munkájához és ilyenkor akár a nehezebb helyzetek kezelése, a nehezebb döntések meghozatala is egyszerűbb lehet.

Rendkívüli fontossággal bír, hogy legyenek olyanok a környezetében a munkahelyén és a munkán kívül is, akikhez bizalommal fordulhat a munkaügyekkel kapcsolatban. Az üzletről beszélgetni másokkal, barátokkal, ismerősökkel, vagy hasonló gondokkal, problémákkal küzdő vezetőkkel, segíthet új megoldások megtalálásában, az elkövetkező kihívások leküzdésében, és emellett a stressz csökkentésében is fontos szerepet játszhat.

Egyensúly a munka és a magánélet között: Annak ellenére, hogy a mai világ üzleti berendezkedése megköveteli azt, hogy egy vállalkozó minél többet foglalkozzon feladataival és munkájával, elengedhetetlen, hogy elég időt szakítson az irodán kívüli életére is. A munka utáni szellemi és fizikális feltöltődést segítheti, ha elég időt szentel párkapcsolatának, családjának, gyermekeinek, illetve hobbijainak és a sportolásnak.

Mindezek azt a célt szolgálják, hogy kordában tartsa, határok közé helyezze a tökéletességre törekvést. A szorgalmas vezetésnek, munkának biztosan meglesz az eredménye. Jobb, minőségi szolgáltatások és termékek látnak napvilágot, de hol a határ? A túlhajszoltságnak már inkább negatív következményei vannak, nem jelentenek előrelépést. Érdemes meghúzni a határokat és tisztában lenni azzal, hogy a produktivitás megőrzéséhez, mikor kell félretennie egy feladatot, vagy mikor bízza rá azt, valaki másra. Megfelelő munkamegosztással, a rendelkezésére álló munkatársakkal csökkentheti a stresszt, amely egyébként egyedül a menedzserre, vállalkozóra nehezedik. A stresszes helyzetek egy része a nem megfelelő munkamegosztásból, tehervállalásból, a munkahelyi konfliktuskezelés hiányából is fakakere sokszor mélyebbre nyúlik, mint azt mi gondolnánk. Az olyan elhanyagolt problémák, mint a stressz, súlyos szorongásokat és depressziót válthat ki, melynek kezelése nélkül nem lesz képes olyan teljesítményt nyújtani munkájában, amire szükség lenne. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni. A Lélekközpont pszichológiai magánrendelésein a menedzserbetegség és a vállalkozói stressz okozta problémák, valamint más egyéb személyes nehézségek diagnosztizálásában és kezelésében is komoly segítséget nyújthatnak szakembereink. Segítő módszereink között megtalálhatók pl. a relaxációs terápiák, kognitív terápiák és hipnózis terápiák, ezeken kívül pedig egyéni coachingra is van lehetőség. Alkalmazásukkal, a problémák tudatosan átláthatóvá, kezelhetővé válnak. Ha támogatásra, szakszerű, hatékony segítségre van szüksége, keressen fel minket bizalommal!

www.lelekkozpont.hu