A hangulat-zavar és a depresszió az egyik leggyakrabban előforduló tünet, vagy kórkép, hiszen több fajtája létezik. Közös bennük az érzelem – és hangulat zavarának kialakulása. Enyhébb formáját, a hangulat-zavart, vagy köznapi nyelven szólva a szomorúságot gyakorta átéljük. Helytelen, hogy manapság minden formáját azonnal depressziónak minősítjük, túlságosan kitágítva a fogalom jelentését. Jó lenne, ha nem tartanánk azonnal betegségnek, amikor alászáll a hangulatunk, szomorúak vagyunk, hiszen ez gyakori és jól kezelhető jelenség. Ilyenkor valamilyen kiváltó tényező hatására, amit időnként tudatosan is be tudunk azonosítani, időnként azonban külső pszichológiai segítség szükséges a belátáshoz, alászáll a hangulatunk, rossz lesz a kedvünk. Ha konkrét kiváltó oka van a hangulat zavarának, pl. egy szeretett személy elvesztése, párkapcsolati nehézség, válás, akkor a tünetek hirtelen, szinte azonnal fellépnek. Ilyenkor fontos, hogy bátran kérjünk időpontot pszichológiai konzultációra, pszichoterápiás ellátásra, hogy mielőbb túljuthassunk nehézségeinken. Ha az egyén nem tudja feldolgozni ezeket a veszteségeket, akkor kialakulhat a depresszió kórképe is.

A depresszió lassan, szinte észrevétlenül lopódzik be a személy életébe. Ilyenkor fáradtságot és egyfajta belső ürességet érzékel. A legjellemzőbb, amit minden depressziós személy megtapasztal, az örömérzet megszűnése és a szomorúság kialakulása. Emellett gyakori és igen jellemző a bűntudat érzetének megjelenése is. Kialakul az apátia, vagy levertség, ami a munkában és a kapcsolatokban is tetten érhető. Az addig kellemes tevékenységek eltűnnek, a hobbik a múlt részévé válnak, az aktivitás alábbhagy. Az alvászavar is az állapot jellemzője, illetve az emiatt kialakuló állandó fáradtság. A kedvenc ételek, italok ízetlenné válnak. Kísérheti súlyvesztés, vagy az evésbe fojtott bánat miatt súlygyarapodás.  A tisztálkodási szokások is igénytelenebbé válnak. A depressziós élettere, kapcsolati hálózata is beszűkül, kerüli a családtagokkal a beszélgetéseket, a barátokat és összejöveteleket. Ő maga és hozzátartozói is érzékelik a változást és ilyenkor helyes módon együttes erővel megpróbálják kimozdítani őt ebből az állapotból. Ez mindenképpen jó prognózist jelent, azonban ilyenkor szaksegítségre, pszichoterápiás ellátásra van szükség.

A legmélyebb depressziós kórképben (pszichózis) szenvedők hetekig, hónapokig is a “sötét, elfüggönyzött szoba fogjai”, “begubózva próbálják átvészelni a nehéz érzéseket”, ételt is ritkán vesznek magukhoz, nagyon mély bűntudatok és halállal kapcsolatos gondolatok marcangolják őket és esetleg elutasítanak mindenféle segítséget. Ilyenkor a háziorvos mielőbbi bevonásával már pszichiátriai ellátásra, kórházi kezelésre, gyógyszerek beállítására van szükség.

Pszichoterápiás megközelítés: Kiváló hatékonysággal működnek a kognitív terápiák, a módosult tudatállapotban végzett terápiák, KIP, az autogén tréning, meditáció stb. Pszichoterápiában először egy oldott, elfogadó légkör kialakítását tűzzük ki a célul, hogy az egyén meg tudjon nyílni és beszélni tudjon a benne zajló érzésekről, gondolatokról, nehézségekről. Ebben a folyamatban a kognitív módszerek a leginkább hatásosak.

Janovszki István

Janovszki Gabriella

Amennyiben úgy érzi, kérem hívjon bennünket bizalommal! A depresszió kezelése szakember felügyelete mellett pszichológiai konzultációk során, pszichoterápia segítségével megoldható. Kognitív terápia, KIP, autogén tréning egy helyen a Lélekközpontnál.

www.lelekkozpont.hu

Az alábbi oldalakon tovább tájékozódhat:

www.lelekkozpont.hu/depresszio-lehangoltsag-gyasz-feldolgozas-vesztesegelmenyek-valas-2/

www.lelekkozpont.hu/pszichologiai-konzultacio/

www.lelekkozpont.hu/egyeni-terapia-egyeni-pszichoterapia-csoportos-pszichoterapia/

www.lelekkozpont.hu/kognitiv-terapias-eszkozok/

www.lelekkozpont.hu/kip-imaginacios-terapiak/

www.lelekkozpont.hu/integrativ-terapia/

www.lelekkozpont.hu/reaxacio-autogen-trening/